top of page

Gérard Cartier

Gérard Cartier Tristan-Tzara and Max Jacob prize-winning poet, prose writer and literary translator, civilian engineer - his works include the Turin-Lyon railway line, the translation of Seamus Heaney's work into French, and 11 collections of poems. Born in Grenoble in 1949, he now lives in Chambéry. Historically inspired, pseudo-autobiographical works and reimaginings of literary tropes appear among his volumes. The Second World War remained Cartier's theme for several volumes: he was preoccupied with the boundary between history and poetry.

Gérard Cartier.jpg

Gérard a programról:

When writing my poems, I was mostly inspired by the Translators' House (all those books in all languages!) and by the beautiful landscape of Lake Balaton. And landscapes, encounters and literary discoveries often have a delayed effect, giving rise weeks later to a poem or a chapter of a novel of which one had no idea before...

 

The experiences that marked me were first of all to meet the 5 other poets and the organisers of the event. Secondly, the writing workshops with the French and Italian classes, that I found very interesting: I hope that these workshops have been useful to the students of both schools.

 

I really liked the atmosphere that reigned among the group of poets, favoured by the principle of accommodation, which obliged us to meet regularly, while allowing the independence necessary to write. And, of course, I loved the visits in the region, which is magnificent, the Balaton Lake, the monuments of Veszprem, the abbeys, the caves, etc. and the cuisine and... the Hungarian wines (it was a great discovery, even if I regret not having tasted the famous Tokay!)

 

Do you already know what kind of poems you are going to write?

I have written 5 poems while I was in Balatonfüred. They need perhaps to be slightly revised, but I prefer to wait a bit (one week or so) in order to forget them and to have a fresh look afterwards. If I can, I shall write a last one.

Là-bas sur la rive assombrie où les trains

tempêtent sur la voie unique       Attila

le mendiant de la beauté       revoit sa mère

montée au ciel un panier sur la hanche

de linge humide       …o dans ton grenier

emporte-moi       où flotte à jamais ta lessive

       son odeur est mon été le clou du fil

grince dans le soir comme fait l’oie sauvage

tant d’herbe folle a poussé       tant de ciels

sur toi si active       sans t’atteindre ni

voiler ton visage lumineux…       Attila

qui eut d’autres mères       Ria Judit Flóra

mais aucune qui poigne à son anniversaire

comme la morte qui l’enfanta       …où

tout ce temps qu’à gaver les cochons

enfant je te rêvais       ou mousse sur le Balaton

où étais-tu ma seule confidente       longue

est la vie & courte l’espérance       & les mots

       sont vains…       le ciel un catafalque   

où ne luit que l’étoile polaire       & les feux

d’un train qui arrive en bourrasque…

Ott a sötétedő parton ahol a vonatok

zúgnak az egyetlen vágányon       Attila

a szépség koldusa       találkozik anyjával 

aki fölment az égbe ölében egy kosár

mosott ruhával       …ó a padlásodra 

vigyél fel engem       ahol örökké lobognak az

ágyneműk       illatuk az én nyaram a szög 

csikorog este ahogy a vadlúd zsivajog

mennyi gaz nőtt föléd       mennyi ég 

 ki oly serény vagy       el sem érhetik

el sem rejthetik fénylő arcodat...       Attila

akinek volt anyja más is       Ria Judit Flóra

de egyetlen sem aki felbukkan születésnapján

mint a halott aki világra hozta       ...mikor

gyerekként éveken át disznókat etettem

rólad álmodtam       vagy hajósinas voltam a Balatonon 

hol voltál te egyetlen bizalmasom       hosszú

az élet & rövid a remény       & a szó  

hiábavaló...       az égbolt ravatal

ahol csak a sarkcsillag ragyog       & egy 

száguldva  érkező vonat fényei…

Páricsy Lilla fordítása

Au bord du Balaton       esméralde l’eau

comme une effigie très ancienne à la cire

& souples les joncs       l’œil se trouble

d’un vivant paysage il fait par illusion

       un autre évanoui       & s’évade

dans sa machine psychopompe l’esprit

loin des tiges barbues que le vent froisse

loin       aux jours défunts & aux eaux fortunées

       où s’épousant encore étroitement

on aimait       un fracas       le présent

tout-à-coup s’abat       un orage enragé 

tout gronde & gémit       on court au bisztró

un décilitre de tokay le soleil reparaît

& au front de la statue au bord du Balaton

l’araignée       qui songe monstrueuse

perdue en elle       l’araignée au plafond

des poètes       celle-là même ou sa centième

       réincarnation       qui hantait Attila

l’ingénieur des fééries       couché là-bas

sur la ligne des eaux       Attila József…

A Balaton-parton       smaragdlik a víz

mint egy ódon viaszfestmény 

& hajlong a nádas       káprázik a szem

illúziót lát életteli táj helyett

       szertefoszlót       & elszökik

lélekvezető masinájában a szellem

messze a szélborzolta nádszakállaktól

messze       a néhai napokhoz & a szerencsés vizekhez

       mikor még szorosan egymásba fonódva

szerettünk       recsegés-ropogás       a most

hirtelen leszakad       haragos zivatar

dörög & zúg       befutunk a bisztróba

egy pohár tokaji után kisüt a nap

& a szobor homlokán a Balaton-parton

a pók       ki álmában szörnyeteg

magában elveszett       szövődmény

a költői elmében       ugyanaz vagy századik

       reinkarnációja annak       ki Attilát kísértette

a varázsok mérnökét       ott fekszik ő

a vizek vonalán       József Attila…

Nagy Melinda fordítása

bottom of page